Hogyan járt hozzáadott értékkel a szolgáltatásom mind az eladó mind a vevő számára?

2022.03.22

A helyzet röviden:

Adott egy szegedi lakás 2 tulajdonossal, mind a ketten Budapesten élnek. A vevők egy kedves fiatal szegedi házaspár, akik 1 gyermekes használt lakásra felvehető CSOK-ot, plusz jelzáloghitelt vennének fel új otthonuk megvásárlásához.

A lakás értékesítését a távolság miatt rám bízták a tulajdonosok, hiszen nekik mind időben, mind költségben nagy kihívás lett volna Budapestről megszervezni és kivitelezni a bemutatásokat. Ezzel nagy terhet vettem le a vállukról.

Vevői oldalról a házaspár meg volt elégedve azzal a bankkal, ahol voltak, így nem került sor pénzintézet váltásra. Meglepődtek azonban, hogy hitelközvetítői tevékenységem révén ugyanannál a banknál extra kamatkedvezményt tudtam elérni nekik, ami 20 éves futamidő alatt milliós nagyságrendű megtakarítást eredményezett számukra. Ez szintén értékteremtés volt.

Milyen probléma adódott?

Miután megegyeztünk az árban, a szerződés előkészítése következett. A bank, illetve az ügyvéd felfigyelt arra, hogy a tulajdoni lapon a lakás 0 szobaszámmal szerepel, ami egy 103 m2 ingatlan esetén igen meglepő. A hitel és CSOK folyósítás feltételei miatt kétséges volt, hogy így létre jöhet-e az ügylet.

Mind a vevő, mind az eladó megijedt és úgy tűnt mégsem jön létre az adásvétel, hiszen a módosításhoz az egész alapító okiratot meg kellett volna változtatni, ami a határidők miatt már kivitelezhetetlen volt.

Hogyan oldottam meg a problémát?

Eladói meghatalmazással jártam el a földhivatalban, ahol kikértem az alapító okirat tervdokumentációs mellékletét, ahol szerepelt az eredeti alaprajz a lakásról. Itt egyértelműen beazonosíthatóak voltak a szobaszámok.

Beszéltem a szóban forgó bank ügyintézőivel, hogy ezzel a hitelesített dokumentummal adjanak engedélyt a hitelezésre és ne kössenek bele ebbe.

A bank befogadta a dokumentumot és engedélyezték a hitel folyósítását.

A vevő és az eladó legnagyobb megelégedésére nemsokra rá az ügyvédnél találkoztunk és minden a tervek szerint haladt, az adásvétel és a kifizetés is a megbeszéltek szerint zajlott.

Tanulság:

Egy felkészült ingatlanközvetítő szakembernek tájékozottnak és rugalmasnak kell lennie, amivel időt és pénzt takarít meg mind az eladóknak mind a vevőknek. Ezenkívül késznek kell lennie arra, hogy akár egy elakadt ügymenetet is sikerre vigyen.

Ajtai Richárd 
független ingatlanközvetítő